Legfontosabb, s egyben a legnehezebben megoldható feladatnak bizonyult a szennyvíz elvezetése a lakások közeléből. Komárom városa esetében a csatornarendszer kialakítása – hasonlóan a környező folyómenti településekhez – egységes volt, tehát az esővíz, ill. a szennyvíz elvezetése egyszere történt. A város szennyvízelvezetésének megoldása 1894-ben vett gyors fordulatot, amikoris két utcában kialakítottak egy immár megfelelő paraméterekkel – keresztmetszettel, ill.eséssel – rendelkező csatornarendszert. Az első, betonból készült szennycsatorna 1894-ben készült. Ezidáig a szennycsatornákat téglalap keresztmetszettel kőlapokból készítették. Az egyes utcákból torkolló szennyvíz és esővíz felfogására, ill. begyűjtésére az 1897-es esztendőben kialakítottak egy fő gyűjtőcsatornát, mely a Duna mentén húzódott. A Megyercsi, Fürdő, Új, és a Halász utcák szennyvízmentesítését 1902-ben oldották meg, a szennycsatornákat a fő szennyvízgyűjtőbe csatlakoztatták. Az ezt követő utcák – a szennyvízelvezetés szempontjából – az alábbiak voltak: Citrom, Vár, Nádor, Híd, valamint a Kossuth-tér. A fő gyűjtőcsatorna a következő paraméterekkel rendelkezett: hossza 1.338,3 m, átmérője 130/195 cm a kilépőnyílásnál, az anyaga beton, megfelelő eséssel. A város kérelmére a kórmány döntött a gyűjtőcsatorna meghosszabbításáról egészen a városon kívül történő kivezetéssel. Az 1911-es évben RÖCK tipusú gázmotorok gyártására került sor, melyek segítségével a 60 Hp teljesítményű Ganz tipusú szivattyúk a Duna magasabb vízszintje esetén átszivattyúzták a vizet, mégpedig egészen addig, míg 1974-ben be nem fejezték az új szivattyúállomás felépítését. A vízvezeték kiépítésének befejezése után a csatornarendszer jelentősége /értéke emelkedett, mert így a hosszú esőmentes időszakok, ill. szárazság idején lehetőség nyílt a csatorna öblítésére.

A város jobb oldali része 160 hektár alapterületen elterülő 27 kisebb körzetre volt felosztva. A központ szennyvízmentesítése esetében az esővíznek 8 liter másodpercenként 1 hektárra paraméterekkel történő elvezetését fontolgatták, a város többi részében az esővíz jelentős hányada beszivárgott a homokos talajba. A 120/180 cm keresztmetszetű, tojás alakú fő gyűjtőtartály 1284 liter másodpercenkénti teljesítőképességgel rendelkezik, a többi szennycsatorna átmérője 30/45-től 90/135 cm szélességig terjedt. A csatornahálózat jelentös részét 2,5 – 3 m mélységben fektették le, kivételes esetben a lefektetés 2 m-nél sekélyebb, ill. 4,0 m-nél nagyobb mélységben történt. A szennycsatorna, a revíziós és öblítő aknák, az esővíznyelő aknák kiépítéséhez/kialakításához Portland-cementet alkalmaztak. Ily módon került kialakításra a csatornarendszer az 1910-es évek elején a Duna jobb oldalán elterülő városrészben. A Duna magasabb vízállása idején a víz közvetlen kiengedése nem volt lehetséges, ezért szivattyúállomások kiépítésére került sor. A csatornahálózat kivezetését 520 méterrel a selyemgyár alatt jelölték ki.