Az energiaválság hatása társadalmunkra

Szlovákiában az energiaválság miatt drámaian emelkednek az energiaárak. Ez nagy kihívást jelent a lakosság, a vállalkozások, valamint a városok és önkormányzatok számára is. Ugyanakkor az energiaárak aránytalan, gyakran 5-7-szeres emelkedésével nem terhelhető csak a végső fogyasztó. Bár a kormány keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel a fogyasztóknak segítene, azonban azt egyelőre nem tudni, hogy a vállalkozásoknak és az önkormányzatoknak hogyan fognak segíteni.

A KOMVaK – Komárom város víz- és csatornaművei Rt. is nehezen tud megbirkózni ezzel a helyzettel, teherrel. A vállalatnak az energia terhei a tavalyi évhez képest háromszorosára nőttek (havi 55 000 euróról 180 000 euróra).

„Ez egy nagyon nehéz helyzet számunkra is” – mondta a KOMVaK, rt. vezérigazgatója, Ruman Patrik. „Bár kénytelenek voltunk emelni a szolgáltatásaink árát, ez az emelés csak nagyon rövid ideig fedezi a vállalat közüzemi díjait. Intenzíven keressük a megoldásokat, hogy a komáromi és környékbeli lakosok és vállalatok számára a víz ára a lehető legalacsonyabb maradjon. Állami támogatás nélkül azonban ez nehéz, sőt, irreális. Ezért felszólítjuk az összes illetékes hatóságot, de különösen a kormányt, hogy hozzanak olyan döntéseket, amelyek gyors és hatékony hatással lesznek cégünk stabilitásának és működésének megőrzésére, valamint a végfelhasználók energia áraira is.”

KOMVak