Sokat lépett előre a KOMVaK

Négy év után újra elkészítette a köztulajdonú vállalatok átláthatósági listáját a Transparency International Szlovákia. A 100-as listán átlag feletti eredménnyel szerepel a Komáromi Víz- és Csatornaművek, a KOMVaK. 2015-ben még az utolsó helyen állt.

A Transparency International összesen 100 állami, megyei vagy városi tulajdonú vállalatot, közművet listázott az egész országból, beleértve egyes részvénytársaságokat is. nemzetközi szervezet 6 különböző területet vizsgált, így a gazdasági mutatókat, a nyilvánossággal való kommunikációt, a közbeszerzéseket és vagyont érintő kérdéseket, a személyzeti ügyeket, az etikai szempontokat, valamint a támogatások és jótékonyság területét. Röviden, hogy mennyire átlátható egy-egy vállalat, és ezzel összefüggésben mennyire törekszik a korrupció visszaszorítására.

A Komáromi járásból egy cég került fel a listára, a városi tulajdonú KOMVaK. A vízmű Komáromon kívül a járás déli részén fekvő 13 községben szolgáltat ivóvizet, illetve vezeti el a szennyvizet. A vállalat az új vezetésnek köszönhetően jelentősen előrelépett, hiszen míg 2015-ben a lista legutolsó helyén állt, a 2019-es rangsorban már átlag feletti eredményt ért el – a 37. helyen végzett 44 százalékos teljesítménnyel.

„A Transparency rangsora igazolja az elmúlt két évben tett erőfeszítéseinket“ – kommentálta a legfrissebb listát Ruman Patrik, aki 2017 elejétől a KOMVaK vezérigazgatója. „Miután visszarángattuk a céget a csőd széléről és konszolidáltuk a vízmű helyzetét, egyre inkább figyelünk arra is, hogy minél átláthatóbbá váljon. Ezen az úton szeretnénk továbbhaladni a jövőben is, és a következő értékelés során még jobb eredményt elérni“ – fűzte hozzá.

KOMVak